Kedves Édesanyák!
A játszótéren az anyukák tereferélnek, míg a gyermekek játszanak és ez így van rendben – persze bizonyos kereteken belül. Fél szemünk mindig ott legyen a gyereken, mert a játszótér amilyen öröm, veszélyes hely is lehet. Teljesen soha ne engedjük el magunkat, de néha egy kicsit ki kell szakadni a pelenka-nyelvből, kicsit anyának is ki kell magát beszélni, mert valljuk be, az anyaság amilyen szép, olyannyira leterhelő néha … vagy többször… kinek mennyire. Minden édesanya örül annak, ha a gyermeke már mosolyog, már fog, már gurul, már fogzik, már kúszik, már mászik, már jár, már beszél és büszkén meséli, hogy már hol tartanak a fejlődésben. Ez nagyon jó, egy édesanya legyen büszke a csemetéjére, ha nem lenne az, nem lenne normális. Szeretném felhívni a figyelmét az édesanyáknak, hogy szoptatás alatt az édesanyák hormonálisan nagyon át vannak rendeződve (ahogy várandósság alatt is), ez a hormonális átrendeződés nagyon érzékennyé teszi az anyukákat, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hiszen hol van az már? 🙂 De az az anyuka, aki szoptat vagy várandós, nagyon szenzitív, nagyon kérek minden anyukát, ha beszélgetünk a kisgyermekünk fejlődéséről, ne feledkezzünk meg róla, hogy vannak egyéni eltérések a gyermekek fejlődésében, ne bizonygassuk, hogy ha a mi gyermekünk korán kezdett valamit, akkor a másik gyermek el van maradva, mert minden gyermek egyéni ütemben fejlődik. Hallottam már olyan történetet, ahol az anyuka sírva ment haza a játszótérről, mert náluk később volt a fogzás és azt az érzést keltették benne a játszótéren az édesanyák, hogy az ő gyermekével baj van. Nagyon fontos megtanulnunk egymással társalogni, megérteni egymást, mert az édesanyák nagyon érzékenyek a kritikára. Én is elkövettem egyszer a játszótéren egy hibát, az egyik édesanyának megmondtam, hogy szerintem nem normális, ha a gyereke nem mászott. Lehetett benne igazság, de nem jól választottam meg a módját, így az édesanya hárított. Előfordulhat, hogy az édesanya nincs tisztában azzal, hogy hol kell tartani a gyermeknek a fejlődésben, hiszen nem minden anyuka szakember, hogy tisztában legyen gyermekének fizikai és lelki fejlődésének szintjével, de ha segíteni akarunk valakinek, akkor szakember felé irányítjuk. Én általában azt szoktam mondani, hogy nem tudom pontosan, érdemes megkérdezni egy hiteles szakembert, mert én nem vagyok az. Ezzel az édesanya nem érzi magát támadva, nem érzi azt, hogy sarokba szorították és nem érzi az ítéletet. Első gyerekes édesanyák az elején hajlamosak ítélkezni és azt gondolni, hogy az ő gyerekük a legjobb, ők a legjobb szülők. Úgy gondolom, hogy kell ez az önbizalom a gyerekvállaláshoz, nincs ezzel semmi baj. Így fejlődik a világ, így jutunk előre, ha mindig egy kicsit jobban szeretnénk csinálni, ha mindig törekszünk egy jobb életre. Majd az évek ezt a nagy önbizalmat csökkentik, a gyerekneveléssel kapcsolatos sok-sok kérdőjel pedig helyreteszi a hozzáállásunkat. Csak egyet előlegezzünk meg egymásnak: segítsük, ne bántsuk egymást! Ha segíteni akarunk egy gyereknek, az édesanyjára mosolygunk, az édesanyának adunk egy szerető mondatot, mert ha édesanya lelkileg telítve van, azt a telítettséget kapja a csemetéje. Ha kritikát kap, akkor elszívjuk az életerejét és annak a picinye látja kárát. Kíméljük meg egymást az ilyen jellegű megjegyzésektől, mert nagyon nagy sebeket tudunk ejteni egymásban! Márpedig ha szeretettel viseltetünk a másik iránt, az minket is feltölt lelkileg, és a mi szemünk fényének egy a fontos: a mi mosolyunk, szerető ölelésünk! 🙂
Szeretetteljes szép napot kívánok mindenkinek! 🙂
Nagyon nagy igazsàg. És arról se feledkezzünk meg, hogy nem csak a gyermekeink màsok, de az élethelyzeteink is màst-màst hoznak, màsok a lehetòségeink, az élattapasztalatunk.